Egyre inkább azt látom, hogy az a vállalkozónő, aki nem jelenik meg a biznisz försztlédi-jeként, és nem tündököl a maga 15 perces hírnév show-jában, a Facebook-on, vagy egyéb hírportálokon, mint valamilyen rendkívüli, nagyívű dolog véghezvivője, mittudoménmi-je, az már nem is sikeres. Egyszóval, nála ki sem lendül a „sikerméter” mutatója.

Azt is tapasztalom, hogy közzétett siker-sztorik nem feltétlenül mindig motiválóak. Sőt! A kifogyhatatlan példák, hogy „lám-lám, ez aztán a sikeres vállalkozónő”, talán sokszor még a meglévőt is lefékezik.

És vajon ki határozza meg, hogy mi a siker, és azt, hogy miben mérendő? Az én életemben például én. Biztos vagyok abban, hogy sokan gondolják ezt még hasonlóan.

Csak gondoljunk bele! Kevésbé sikeres-e az a vállalkozását vivő hölgy, akinél akár húsz percet is sorban állsz a piacon, mert isteni a kézi készítésű száraztésztája, vagy a fodrászod, akire évek óta rábízod a frizurád? „Sikerméterrel” mérve nem mérhetőek, csak éppen a mindennapjaink egyszerű történéseiben vannak jelen. Az ő sikerük ebben mérhető.

Nem valószínű, hogy valamelyik reggeli TV műsorban fogjuk viszontlátni őket, ahogy minderről beszámolnak. Nem is értenék, hogy mit kell erről beszélni. Teszik a dolgukat és kész. Azt gondolom, attól, hogy nem hangos a világ tőlük, még nagyon is sikeresek. Meglehet, hogy azért, mert hisznek magukban, a munkájukban. Mert azt, és úgy teszik, hogy abban saját magukat is megvalósítják.  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.